10 év álma vált valóra azzal, hogy eljuthattam Dél-Koreába, 10 napra. A 10 nap nagyon gyorsan véget ért, én meg itt vagyok teljesen üresen, mert nem is tudtam igazán felfogni, hogy mi történt. Egészen álomszerű volt, boldog voltam, de mégis szomorú.

Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, de minden negatívum ellenére élveztem minden egyes pillanatát. Sok ember felkészített arra, hogy ott bizony az emberek megmondják a szemedbe, ha valami nem tetszik, fellöknek, ha nekik úgy van kedvük, és senki sem fog segíteni. Lesznek majd bárok és éttermek, ahová csak azért nem fognak beengedni, mert külföldi vagy: Rendben, felkészültem.

Annyira nem csattantam nagyot 10 nap alatt, sőt inkább pozitív véleményem van az egészről, mintsem negatív. Jelenleg Taiwanban vagyok, és annyit tudok mondani a két országról, hogy: más. 

Koreában azt látom, hogy teljesen high-tech, kissé szürke és rideg, de megvannak azok a zegzugaik, amelyek tele vannak cukiságokkal és feltöltenek energiával a szürke hétköznapokban. Ha azt mondták volna Koreában, hogy Ázsiában vagyok, lehet, hogy nem hittem volna el. Szöul inkább hasonlít egy New York-ra vagy más amerikai városra, mintsem Ázsiára. Taiwan ehhez képest teljesen Ázsia, itt a legfőbb vallás a buddhizmus és a taoizmus, illetve konfucionizmus, nem pedig a kereszténység. Taiwanon minden zeg-zugban találsz egy kis szentélyt, mindenhol vannak lampionok, templomok minden utca sarkon és oh: a füstölő illata! 

Így más szemmel látom a világot, hogy többet éltem Taiwanon, mint Koreában. Ha Korea lett volna az a hely, ahová cserediákként megyek, akkor talán azt érezném kicsit közelebb magamhoz, de jelenleg ezek a tények. 

Elmentünk Szöulban enni, rendeltünk rizses gombócot. Kihoztak egy tál rizset, ráöntve fűszereket, meg egy kesztyűt. Értetlenül néztünk egymásra, hogy akkor ez most micsoda? Mellettünk egy koreai házaspár vacsorázott épp, és észrevették, hogy értetlenül nézzük a tál rizset: azonnal segítettek. A kedves asszony még tányért is hozott nekünk, mert nem tudtuk, hogy honnan kell. Innen is hálásan köszönöm nekik! 

Koreában sokkal jobban tudnak angolul, mint Taiwanon. Ha látják, hogy külföldi vagy, akkor angolul szólnak hozzád, Taiwanon pedig általában folytatják kínaiul. Ritkán meg szoktak szólalni angolul, de Szöulhoz képest elenyésző.

Azt hittem, hogy Taipeiben van sok ember: Nem. Szöulban ezerszer több! Általában sehol sem tudtunk mozdulni, mindenhol nyomorogni kellett, legyen szó az utcákról vagy a metróról, esetleg látványosságokról. 

Ami nem tetszett Myeongdongban, hogy tukmálnak. Sétálsz és addig nyomja eléd a szórólapot vagy a free sample terméket, amíg el nem veszed, de cserébe be kell menned az üzletbe szétnézni. Szóval ott kicsit erőszakosabbnak kell lenni és csak ignorálni.

Koreában az emberek nagyon hasonlóak. Az öltözködésük szinte ugyanolyan, a sminkjeik a lányoknak ugyanolyan, a hajuk színe és formája is. Meglepő dolog volt, hogy random az aluljárókban és az utcán vannak tükrök csak azért, hogy leellenőrizd, hogy elég jól nézel e ki, és ott a fiúk is igazgatják folyamatosan a hajukat, illetve külön smink brandeket it láttam nekik, ahol különböző alapozókat vehettek maguknak. Tél van ugye ott, és az emberek 80%-a feketében van (all over black), 10%-on van fehér és 10%-on valami bézs: ezen kívül nincs szín. Taiwanon az emberek színesen öltözködnek és igazából nem nagyon érdekli őket sem a sminkelés, sem a fashion vagy a trend követés.

Az illatok teljesen mások mindkét helyen: Taipeiben mindenütt leginkább étel illat van és füstölő (meg csatorna), Szöulban kozmetikum illat, parfümillat (de itt is van csatorna is...). 

Campus Mundi ösztöndíjat nyertem meg, amivel kiutazhatok Taiwanba egy szemeszterre. El sem tudom mondani mennyi érzés és mondanivaló lappang bennem, pozitívak és negatívak egyaránt. Nagyjából 2015 óta azon vagyok, hogy valamilyen ösztöndíjjal sikerüljön kijutnom külföldre, az elsődleges cél mindigis Dél-Korea volt. 2015-ben mikor bekerültem a BA-ra, első dolgom volt a tanszékvezetőt megkérdezni, hogy van e lehetőség Koreába menni: ő mondta, hogy csak természetművészettel, de ezen kívül mehetünk Taiwanba. Én erre annyit mondtam, hogy Taiwan? Nem nem. Aztámn hagytuk az egész ügyet.

Kicsit később, 2 évre erre jött ez a norvég SKAM sorozat, ami miatt adatott egy lehetőségem egy hetet eltölteni Osloban egy kedves barátomnál, aki történetesen norvég anyuka, és SKAM rajongó. Rajzoltam még akkoriban nagyon sok fanartot, és híresek lettek a munkáim, így talált meg ő is és felajánlotta, hogy egy nyáron elmehetek hozzá egy hétre szétnézni Osloban. Akkoriban terveztem már külföldi szemesztert, és mivel ő a design szakterületen dolgozik, gondoltam tud iskolát is: Igen, a KHiO-t. Ő is ott tanult és van graphic design major is a suliban. Osloban megnéztük az iskolát (azt elfelejtettem mondani, hogy elég félős voltam már akkor is, szóval G-t a barátnőmet vittem magammal) és utána szerettünk volna partnershipet kialakítani a mi sulinkkal, de sehogy sem akaródzott. Sokat segített a norvég ismerősöm is, norvégul is írt nekik levelet, ismerte az igazgatót de semmi reakció nem érkezett.

Besokalltam, és azt mondtam nem érdekel: Kimegyek külföldre. Elkezdtem felvenni a kapcsolatot Svéd, Dán, és Holland iskolákkal is, de senki sem akart partnershipet. Később a Holland suli írt vissza, hogy ők nyitottak internacionális szinten és elkezdtünk cselekedni valamit, de a végén ők is hagytak minket és nem válaszoltak semmit. 

Utána elvégeztem a BA-t és visszamentem ugyanoda MA-ra, mert egyébként Budapestre szerettem volna menni, de egyszerűen nem tudtam volna megoldani a lakhatást. Eger egy olcsóbb és könnyebb történet volt, így ott maradtam. 

Újra felkerült egy felhívás: Taiwanba Campus Mundi ösztöndíj.

Összenéztünk G-vel és annyit mondtunk: fuck it, menjünk oda! A suli elfogadta a jelentkezésünket, a Mundi nekem sikeres volt, G-nek viszont nem. Most jött a fekete leves, sírás hogy majd én egyedül megyek és mi lesz így. Vagy egyáltalán el se indulok egyedül? De hát ezért tanultam olyan keményen és dolgoztam folyamatosan, hogy meglegyen az ösztöndíj, ráadásul meg is kaptam...

Mi lesz? Nem érdekelt. Egyedül vagy vele: megyek. Nem lehetek ilyen beszari, hogy el sem merek indulni, teljesen gáz. 

Az egész Taiwani útban egy dolgot vártam és várok igazán, amiért 10 éve küzdök és csak álmodozok: Dél-Koreába menni egy hétre legalább. Végre elérni azt, ami miatt annyit sírtam és örültem. Tudom, nem vagyok már gyerek, sem tini lány, hogy elkezdjek ömlengeni erről az egészről: és nem is ez a célom. Nagyon sok mindenre rájöttem ebben a 10 évben, voltak jó és rossz élményeim, volt amikor csak úgy elhagytam ezt a témát 2-3 évre, mondván: gyerekes amit még mindig művelsz.

24 éves vagyok, és visszatekintve 20 éves korom körül kezdtem el rájönni arra, hogy milyen gyerekes dolog rajongani. Szeretni valamit, ami konkrétan csak kislányálom. Álom volt, és álom marad örökre, ráadásul amit látok az a média által kreált hamis világ. Nagyon sok cikk van erről, de igazán saját magam tapasztalataiból tudom, hogy a Koreai média meg egyébként a média milyen módszerekkel manipulálja az embereket. Médiában mozgok én is, reklámkommunikációban, hatásvadászatban és grafikus vagyok szóval azért még ha nem is mindent de nagyon sok aspektusát átlátom az ügynek. 

Gáz ez az egész, és egyébként meg én miért követek egy - az internet által látott - kreált világot? Ezek az emberek idolok, akikre rá van szabva a saját szemályiségük és a tetteik. Stb, stb.

De tudjátok mit? Nem érdekel. Már nem akarok ez ellen harcolni. Igen, tudom hogy mindenhol átverés van, kihasználás, manipulálás, stb: de nem érdekel. Elfogadom. Elfogadom azt, hogy a koreai kultúra teljesen más a miénktől, elfogadom, ha nem vesznek fel csak úgy külföldieket náluk dolgozni. Elfogadom, ha néha rossz szemmel néznek a külföldiekre, mert tényleg amennyi rajongó utazgat oda azért mert "oppa", egy idő után idegesítő. 

De jól csinálják. Olyan export lett a Hallyu Hullám, ami a világon még egy nincs. A koreai szórakoztatóipar egy csoda. Nagyon sokat tudnék mesélni ezekről a drog ügyekről, meg a Burning Sunos esetről is, de egyrészt már mindenki mesélt róla, másrészt nem vagyok író, hogy normálisan egymás után le tudjam írni a gondolataimat erről.

Lényeg: Rájöttem, hogy nem kell mindig ellenkezni. El kell fogadni azt, amit szeretsz és szerettél, ami a hobbid és ami boldogsággal tölt el. Nekem a Kpop világ egy olyan világ, ami miatt nagyon sok jó embert ismertem meg, és a normális rajongói közösség az, ahová én igazán tartozom. Igen, mindjárt 25 éves leszek és még mindig tetszenek az idolok. Ennyi, nem fogok ezen változtatni. 

Hosszú évek kellettek és nagyon sok lejátszott kör, mire eljutottam erre a pontra. Arról nem is beszélve, hogy hagyom, hogy kicsit sodorjon az élet. Valahogy mindig Korea felé vitt az élet engem. Legelső munkahelyem például a Koreai Kulturális Központ volt, akiknek grafikákat csináltam: gondolhatjátok, milyen felüdülés mikor azt csinálod amit szeretsz kétszeres dózisban: grafika és Korea. Hát, eszméletlen hálás voltam. Nagyon sok fantalálkozót szerveztem Debrecenbe annó, ahonnan sok ember ismerek és örülök, hogy egy kis szórakozást tudtam nyújtani a rajongóknak. 

A SHINee.gportal.hu miatt lettünk szoros barátságban Ayumuval akivel azóta kb. ázsiai koncertekre járunk Pesten és még mindig nagyon jóban vagyunk. Vicces sztori mert az a weblap úgy indult el még vagy 9 éve, hogy veszekedtünk: ő is csinált egy SHINee weboldalt meg én is és a veszekedés kellős közepén benyögtem, hogy: mi lenne ha összeraknánk a két weblapot egy nagy weblappá? és megcsináltuk, és mi voltunk akkoriban a legnépszerűbb Gportálos Kpopos oldal :D 

Konkrétan a nyelvvizsgámat a SHINee-nak köszönhetem, mert minden nap fel voltunk osztva Ayuval, hogy az az napi cikkeket ki fordítja le angolról magyarra. Na, és így rendegeget fordítottam meg néztem angol feliratos videókat és nem kellett külön angol tanárhoz járnom mert a nélkül is meglett a nyelvvizsgám. 

Most a diplomamunkám a koreai írásjelekről fog szólni, szóval az életem valamilyen része mindig ott lyukad ki, hogy Korea és mindig pozitívan. Taiwan igaz nem Korea, de már majdnem, és közel is van hozzá, szóval biztosan teszek félre pénzt vakációzni ott.

Szeptember 2-án repülünk Taiwanba, Január 15-én pedig vissza. Egyelőre ennyi a biztos, a többi meg majd következik.

Edzés. Azt hiszem, megéri hosszú távon csinálni. 76kiló jelenleg :D 

My treasure team with 7 members are...

Hyunsuk - Haruto - Yedam - Junkyu

Seunghun - Yoonbin - JiHoon

have u ever felt that u r stuck in the world what you've stepped in years ago?

2018. 11. 27. South Club koncert, Budapest

Megtörtént életem első igazi koncertje, 24 évesen! Persze fesztiválokon már voltam koncerten, de úgy igazán, amiért fizetni is kellett és én magam akartam elmenni, abból ez volt a legelső. 

Gyönyörűek, de tényleg. Namtae hangja lenyűgöző volt, és annyira örölük, hogy megszabadult YG papától... Mert így mi is láthattuk. A moszkvai és a németországi koncerteket le kellett mondják, mert nem gyűlt össze annyi ember, szóval ezekszerint mi elég jók vagyunk. :) Magyarul is próbáltak szavakat mondani, és elmondták, hogy jó itt lenni. Ma a várost fogják bejárni, remélem jól érzik majd magukat és visszajönnek.

Szolidak voltak a rajongók 1-2 kivétellel, nagyon családias hangulat volt :) Sajnáltam, hogy a karszalagon viszont még csak egy logó sem volt :( 

Volt fanservice is, az öccse énekelt, szóval menő volt az egész :) Meg így, hogy nem Winner tag már, a rajongók sokkal közelebb érezhetik magukhoz... Nem világsztár, hanem egy bandája van, aminek a hírnevét neki sajátmagának kell felépítenie. De jó zenéjük van, tényleg! Nem bántam meg :D 

Van véletlen? Nem is tudom mit gondoljak erről. Miért fontos ennyire a másik ember? 

Miért vagyunk elveszettek emberek nélkül? miért kell ennyire társadalmi és szociális lényeknek lennünk és miért tölt el érzésekkel, ha más emberek vesznek körül minket? 

Minden ember más érzéseket vált ki belőlünk. Ennek tényleg nem tudom, mi értelme van. 

Létezik karma, meg miegymás? Ha létezik, miért létezik? Ha nem, akkor miért nem? Megőrülök.

Kapálózok évek óta, próbálok sodródni, de mindig visszakerülök az ördögi körbe. I feel fucking blue. Just because I can. 

Ez a helyes út?

Lehet csak úgy szeretni?

Biztosan nem.

Visszhangzanak szavaid,

Évek teltek el; de még mindig.